06/2001

A Ganz Villamossági Művek gyárterület rehabilitációjára a milleniumi ünnepségsorozat keretében került sor 2001-ben. A park koncepciójának alapját a Millennium, az állam és a nemzet fennállásának évfordulója képezi, melynek legfontosabb üzenete az alkotás, mely összeköti a múltat és a jövőt. Az alkotás a múlt eredménye és a jövő feltétele, melyek együtt határozzák meg jelenünket. A park az alkotás folyamatának térbeli leképezése.

09/2002

A koncepció alapját a HVG hetilap adja, mely hétről hétre összefüggő, átfogó képet igyekszik adni a világ egyes folyamatairól. A lap olvasása során a világ történéseinek egymásra hatását, illetve az azok közti összefüggésrendszert figyelhetjük meg.

04/2009

Korunk, mint egy „újra reneszánsz” az információhoz való hozzáférés új perspektíváját hordozza magán, és a könyvtár épülete, mint a tudás és az információ épülete egy sűrűsödési pontja ennek a tematikának. Mi lehet a kert szerepe ebben a sűrűsödésben?

09/2011

Koncepciónk szerint a Zsolnay Gyár déli területének rehabilitációja során - az északi terület ellenpontjaként - a jelenlegi elhagyatott ipari tájképet egy természeti tájjá alakítjuk át, egy szukcessziós folyamat képét idézve, olyan téri szituációkat teremtve, melyek az itteni egyetemi hallgatókat hivatott szolgálni inspiratív, nyitottan hagyott „mondatok által”.

05/2012

A tervezési terület Hódmezővásárhely fő utcája, mely a város fő terével a Kossuth térrel szerves kapcsolatban áll. A vízió a 275 m hosszú és 27 méter széles, most rendkívül forgalomterhelt út új, étellel teli sétálóutcává alakítása.

06/2012

A Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs program részeként a térépítészeti feladat a negyedben található intézmények és lakóépületek környezetének megalkotása volt. Hódmezővásárhely belvárosának megújulásának fontos eleme a művelődési ház és környezete.

05/2013

A tervezés első fázisában a 4-es metró kelenföldi végállomásának kijáratához tartozó teresedésének felszínrendezése a cél. A terv koncepciójának alapvetése a térségre jellemző nagyléptékű raszteres struktúrára olyan módon reagálni, hogy a létrehozott, alaprajzi értelemben kötött rendszer térben mégis lírai érzékenységgel telített legyen, melyet a tengernyi díszfű hullámzása hivatott biztosítani.

07/2014

A jászberényi óvoda kertje felfedezésre hívja a gyerekeket, hogy aktív részesei legyenek környezetüknek, és a közvetlen tapasztalás által ismerjék meg a körülöttük lévő világot. Arra inspirálja őket, hogy a szabadban minél többet játszanak.

09/2014

A Teleki téren létrejött részvételi tervezés célja a jelenleg erősen lepusztult tér helyén egy olyan közösségi park létrehozása, melynek kialakításában a környék lakói is részt tudnak venni. A folyamat maga egy olyan nyitott 10 hetes workshop/műhelymunka sorozat volt, melyhez bárki, bármikor csatlakozhatott.

04/2015

A Karácsony Benő Parkot a tizenéveseknek terveztük, akiket ezáltal szeretnénk kicsábítanak a szabadba. A célkorosztály számár a park lehetőséget nyújt egy minőségi térben való időtöltésre, ahol szabadon korcsolyázhatnak, kerékpározhatnak. A park a Padka Project csoport bevonásával jött létre.

05/2017

A Wein János park Budapest XIII. kerületében található, lakótömbök által határolt belső park. A tájépítészeti koncepcióban megformált ortogonális térszerkezet az Újlipótvárosra jellemző raszteres beépítési módra és építési stílusra (ArtDeco, Bauhaus) reagál, merítve a közelben található Szent István park formavilágából és növényhasználatából.

04/2018

A tervezési helyszín Budapest II. kerületében található Adyliget park, mely a helyiek életében jelentős szerepet játszik. A II. Kerületi Önkormányzat a megújításhoz a lakók segítségét kérte: a nyitópikniket követően irodánk egy 7 hetes workshop során közösségi tervezés keretében, a lakókkal közösen készítette el a koncepció tervet.

04/2018

Törökvész/Pasarét egyik legfontosabb játszótere a Fenyves Park. A helyszínen már az 1970-es években is volt játszótér. Néhány évvel ezelőtt a játszóteret felújították, melynek szabadon maradt erdős területén kapott helyet a kresz park.

06/2019

A Holdudvar park az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata által 2015-ben indított közösségi tervezések sorában a mintaprojekt volt, valamint abban is úttörőnek számít, hogy 2018-ban megkezdődött a terv kivitelezése.